Szerző Téma: Beyzie  (Megtekintve 5499 alkalommal)

Nem elérhető Beyzie

  • Junior Member
  • **
  • Hozzászólások: 45
Beyzie
« Dátum: 2008. május 05. 17:32 »
Nos, én is bemutatkoznék, úgy illik, bezony:)

Nicknevem Beyzie, elég sok helyen ezt használom, eredetileg egy könyvtervem egyik főszereplőjének lett volna a neve, a könyv nem készült el, a név viszont használatba lépett, főleg, mivel a Google sem ismerte, az olyat meg szeressük:) Amúgy kislány vagyok, néha még szoknyát is hordok, eskü:D

Érdekel a HTML, CSS, a Photoshoppal is barátkozok, de ő azt hiszem, nem talált szimpatikusnak:D Ha nagy leszek, szeretnék sitebuilder lenni, pedig így is túl vagyok a 18-as vízválasztón:) Álmom egyelőre az gátolja, hogy emellé a szép szakma mellé még sok egyéb baromságot is elvárnának a kedves munkaadók:) A PHP-vel is elkezdtem ismerkedni, bár ahogy jelenleg áll a dolog, kapcsolat - főleg hosszútávú -, az nem lesz belőle:D
A CMS-ekkel mindig is hadilábon álltam, pl. baromira akartam volna Joomla alapú oldalt, csak szerintem már kicsit túl kacifántos lett ahhoz, hogy szimpla földi halandó is rögtön boldoguljon vele:) Viszont ráleltem a CMSMS-re és rögtön nagyon megtetszett, barátságosnak találtatott:)
Általában, ha valami valahogy elnyeri a szívem, szeretek érte tenni, így pl. már túlvagyok egy joomla-fordításon, bár feleslegesen, mert addigra kidobták az újabb verziót, szóval ciki:) Letölteni is szoktam, ezerrel, így mennyei boldogság volt, hogy én is tudtam valami érdemlegeset megosztani, speciel a Photoshop Top Secretet nyomom fel data.hu-ra, mert nem dinamikus IP-sekből áll a világ:)
Álmom egy hatalmas japános szájt létrehozása, ehhez (is) keresek CMS-t, plusz még rengeteg mindennel akarom szolgálni a netes társadalmat, s ha meglesz ehhez a partner, Isten se állhatja utamat:P Esetleg, ha lekapcsolnak warezolásért, az egy kicsit visszavet majd.. Öhm..

Ennyi, azt hiszem, nem szoktam bemutatkozókat oly gyakran írni, szóval bocsi a tömény offért:D
Ha valaki szívesen segítene japános szájt létrehozásában, dobjon egy üzikét:)

Nem elérhető netlounge

  • Full Member
  • ***
  • Hozzászólások: 130
    • netlounge
Re: Beyzie
« Válasz #1 Dátum: 2008. május 05. 20:21 »
jeaaah, egy színes ember.
üdv a fedélzeten
olcsó repülőjegy

Nem elérhető SPétör

  • Administrator
  • Hero Member
  • *****
  • Hozzászólások: 2 294
    • CMS Made Simple - Magyarország
Re: Beyzie
« Válasz #2 Dátum: 2008. május 05. 20:56 »
Szia Beyzie!
Nahát! Az első hölgy! (remélem nem az utolsó!)  ;)
Isten hozott a fedélzeten.
Köszönjük a részletes bemutatkozást, ebből máris sok mindent tudunk rólad.
De most jön még a vizsga! A való világ (nem VV!). Azaz a Fórum világa.  :D
Remélem nem fogsz csalódni bennünk. Mi igyekszünk majd segíteni, mert abból mi is tanulhatunk és mi sem tudunk ám mindent! A Joomla!-ról pontosan ez a véleményem nekem is, a Drupal elég jó lett volna, de... nem az igazi. Az igazi: a CMS Made Simple!
Szóval hajrá!
(látom már van néhány kérdésed, mindjárt oda érek)
[SP]

Számításaim szerint az én problémám nem is létezik.
--
http://www.cmsmadesimple.hu

Nem elérhető Beyzie

  • Junior Member
  • **
  • Hozzászólások: 45
Re: Beyzie
« Válasz #3 Dátum: 2008. május 05. 21:03 »
Köszönöm a köszöntéseket, remélem, hamarosan belejövök a dologba és én is tudok segíteni valamennyit:) Az angolom nem az igazi, de mivel a már említett japános szájt eléggé, öhm, összetett lesz - előre hisztigörcsöt kapok tőle konkrétan -, így ha CMSMS-sel fog készülni, tuti tudok majd pár okosat én is megosztani:) Meg ha lesz egy kis időm, összedobok egy teljesen magyar verziót, s ez lesz az első olyan CMS-fordítás, ami helyesírásilag, fogalmazásilag is teljesen korrekt lesz:) A joomlánál tök szép magyartalanok pl. a fordítások, a világból kiidegelt..:)
Ha valaki szívesen segítene japános szájt létrehozásában, dobjon egy üzikét:)

Nem elérhető netlounge

  • Full Member
  • ***
  • Hozzászólások: 130
    • netlounge
Re: Beyzie
« Válasz #4 Dátum: 2008. május 05. 21:10 »
 mostmár meg kérdezem, mit takar ez a japános oldal, de komolyan, érdekelne
olcsó repülőjegy

Nem elérhető Beyzie

  • Junior Member
  • **
  • Hozzászólások: 45
Re: Beyzie
« Válasz #5 Dátum: 2008. május 05. 21:21 »
Összefoglalva: minden, ami japán:)
Eleinte úgy gondoltam, a fő profil a magam készítette nyelvleckék webi éterbe lövését szolgálná, de aztán hozzájött buksimban ez meg az meg még az is és ha már úgy sem tudom tűrtőztetni magam, legyen minden. Az tény, hogy kicsit warezolós is lenne, de hát anélkül nehéz is lenne érdemi anyaghoz jutni, mert a magyar felhozatal minden szempontból igen csekély.
Már többen lejelentkeztek nálam, hogy szívesen segítenének, hiszen ez egy közösségi oldal lenne, egyedül elég gyorsan bele is rokkannék.
Amit egyelőre kifundáltam:
- magyarországi japános könyvek ajánlója
- e-book tárház, ami kapcsolódik japánhoz
- angol nyelvkönyvek, jelenleg 25-30 gigát szedtem össze
- magyar nyelvkönyvek (warezolás, ügyesen megoldva)
- angol nyelvkönyvek fordításai, tehát elkezdenénk a tartalmak fordítását
- szoftverek - írást oktató progik, szókincs, etc., etc., még a hiragana-oktatós képernyővédő se maradna ki:)
- linkek - ez nem ilyen szétesett linkcenter lenne, ahova bárki bekerülhet, hanem tematikus, igényes válogatás, pl. a Japánban járt pofák blogjai
- filmek, feliratok, etc.
- zene is, ha akarják,
- cikkek, amik kapcsolódnak Japánhoz
- lehet anime- és manga-ajánló is, de én azt kicsit feleslegesnek érezném, bár ugye az van, amit a felhasználó akar,
- vagy ha akarják, anime és manga feltöltés is, felőlem. kicsit elmennénk pirateclub-feelingbe:)
- a japántanulás magyarországi lehetőségei, a felsőfokú iskolák bemutatása, ahol erre lehetőség van, satöbbi, satöbbi.
- japán szótár - épp ezért kuncsorgok egy php-s haveromnak, csak sajna ez nem olyan egyszerű, mint pl. egy angol-szótárnál..:)

Stb., stb., mert görcs állt a kezembe:)
« Utoljára szerkesztve: 2008. május 05. 21:24 írta Beyzie »
Ha valaki szívesen segítene japános szájt létrehozásában, dobjon egy üzikét:)

Nem elérhető netlounge

  • Full Member
  • ***
  • Hozzászólások: 130
    • netlounge
Re: Beyzie
« Válasz #6 Dátum: 2008. május 05. 21:34 »
ekkora cuccnál, nem gondoltál arra, hogy felhozod a földalól és nonprofit, vagy neagyisten profit oldalról közelíted meg?  nem vagyok jártas azon a piacon amire lépnél, de szerintem, ha megkeresed a témában jártas kiadókat emberkéket az országban - és főleg ha ilyen még nincs az országban  - és megfelelő együttműködést ajánlasz, szerintem nem hajtanának el, komolyabb, hitelesebb támogatás lenne mögötted,

talán még pénz is lenne belőle, japán most cool minden téren, még a horroban is, csak a japó rendezőket hívják az usába

tehát na,

mondjuk csak elgondolkodtam;
olcsó repülőjegy

Nem elérhető Beyzie

  • Junior Member
  • **
  • Hozzászólások: 45
Re: Beyzie
« Válasz #7 Dátum: 2008. május 05. 21:50 »
Természetesen agyaltam, hogyan lehetne némi pénzt is termelni, ha már bele fogok őszülni, de nem akarok ilyen powered by nagyalföld tárhely meg designed by színvak studio, viszont arra gondoltam, hogy ha már kicsit megindult, megkeresem azokat, akik valahogy kötődnek Japánhoz, pl. sushi éttermek, könyvkiadók, utazási irodák, etc., hogy x ft/hó-ért kapnak bannert vagy könyvnél cikkbeli reklám, ilyesmi. Bár ehhez nem értek, utána kéne járnom, hogy lenne jó.

Amúgy vannak ilyen weblapok a magyar neten dögivel, csak igénytelenek:) Legalábbis szerintem még a spamrobot is kár rájuk.. Még ami úgy elfogadható, az a szaku.hu, csak az meg az idő előrehaladtával kicsit szétesett, keszekusza:S

Vagy te hogy gondoltad?
Mert páran már megkerestek, akik mondjuk a lábléces kiírásért cserébe megbütykölnék a dizájnt, rendszert, de azt a részét én is összeizzadom, de azt inkább megőrizném a közösségnek, hogy mondjuk kitehessem az ő fejlécképeiket, meg több sablon közül tudjanak választani, ilyenek:)
« Utoljára szerkesztve: 2008. május 05. 21:53 írta Beyzie »
Ha valaki szívesen segítene japános szájt létrehozásában, dobjon egy üzikét:)

Nem elérhető SPétör

  • Administrator
  • Hero Member
  • *****
  • Hozzászólások: 2 294
    • CMS Made Simple - Magyarország
Re: Beyzie
« Válasz #8 Dátum: 2008. május 05. 21:53 »
Attila!
Az avatarod mire akar utalni?  ::)
 ;D
[SP]

Számításaim szerint az én problémám nem is létezik.
--
http://www.cmsmadesimple.hu

Nem elérhető SPétör

  • Administrator
  • Hero Member
  • *****
  • Hozzászólások: 2 294
    • CMS Made Simple - Magyarország
Re: Beyzie
« Válasz #9 Dátum: 2008. május 05. 21:53 »
Na, jó. Csak viccöltem.
[SP]

Számításaim szerint az én problémám nem is létezik.
--
http://www.cmsmadesimple.hu

Nem elérhető netlounge

  • Full Member
  • ***
  • Hozzászólások: 130
    • netlounge
Re: Beyzie
« Válasz #10 Dátum: 2008. május 05. 21:54 »
no ha belendülsz szólj, előkerítem a turizmus marketing tanárom, aki japánban élt hosszú évekig,  szerintem eltud indítani, oda tud vinni, ahova kell, nagyon lelkes és rendes tag.  reméljük még az országban van, mert mikor legutoljára láttam, nagyon únta a banánt
olcsó repülőjegy

Nem elérhető netlounge

  • Full Member
  • ***
  • Hozzászólások: 130
    • netlounge
Re: Beyzie
« Válasz #11 Dátum: 2008. május 05. 21:55 »
Attila!
Az avatarod mire akar utalni?  ::)
 ;D

ezt majd egy sör mellett  ::) ;D
olcsó repülőjegy

Nem elérhető Beyzie

  • Junior Member
  • **
  • Hozzászólások: 45
Re: Beyzie
« Válasz #12 Dátum: 2008. május 05. 21:57 »
Rendben, köszönöm, ez tutira jól fog jönni:) Amúgy Japán után én is unnám a  banánt, amikor kint van kockaalakú dinnye..:P Én személy szerint a KRE japán tanszékével fogok majd tudni kapcsolatot fabrikálni, hozzájuk jártam tanfolyamra:)
Ha valaki szívesen segítene japános szájt létrehozásában, dobjon egy üzikét:)

Nem elérhető netlounge

  • Full Member
  • ***
  • Hozzászólások: 130
    • netlounge
Re: Beyzie
« Válasz #13 Dátum: 2008. május 05. 22:00 »
jól hangzik a kockalakú dinnye, gondolom akkor bacardi helyett szakéval lehet tölteni és kész is a halálosztó gyümi
olcsó repülőjegy

Nem elérhető SPétör

  • Administrator
  • Hero Member
  • *****
  • Hozzászólások: 2 294
    • CMS Made Simple - Magyarország
Re: Beyzie
« Válasz #14 Dátum: 2008. május 05. 22:00 »
Attila!
Az avatarod mire akar utalni?  ::)
 ;D

ezt majd egy sör mellett  ::) ;D

Rendben!  :)
[SP]

Számításaim szerint az én problémám nem is létezik.
--
http://www.cmsmadesimple.hu